Amint az már említésre került az előző posztokban is, tavaly volt egy játékunk, amelyben egy kvízben kellett kérdésekre választ adni, és a kitöltők részesültek egy kupica jó kis házi pálinkában 🥃.
Most ezen kérdések elemzését hoztam el. Lássuk, ki mit felelt! 😉

 

🥘 Az egyik kérdésünk így hangzott:

Melyik a kedvenc magyar étel?

Megannyi jó kaja került felsorolásra – a legtöbb nálunk is megtalálható!
Ellenben akadt két olyan étel, amelyet a legtöbben írtatok, nálunk viszont nem szerepel
De mivel ilyen nagy népszerűségnek örvendnek, a későbbiekben csinálni fogunk! 😎

 

🥣 1. GULYÁSLEVES

Nemcsak sokan írtátok, de előfordult már, hogy szóban is érdeklődtetek nálam, vagy kimondottan ezért kerestetek fel minket.

💥 Elárulok egy nagy titkot: felkerül az étlapra az előrendelések közé, pont úgy, ahogy a TÖLTÖTT PAPRIKA is működik.
(Aki nem tudná: nálunk a nyári csütörtökök a töltött paprikáról szólnak, és előre kell rendelni.)

🥘 Gulyásleves hétfőnként lesz, hogy igazán jól induljon a hét! 💪

 

🐄 2. PACAL

Közvetlen a második helyre került.
Legalább annyian szeretik, mint amennyien nem. 🤷
Ezért azoknak, akik nagy rajongói, szeretnénk kedveskedni egy-egy alkalommal, amikor valamilyen rendezvény keretében meghirdetjük előrendelésre – pont, mint a bárány akciónknál húsvétkor. 🐑

 

😂 A legviccesebb megjegyzések (mert ezek is voltak!):

  • 🕊 Tökös galamb
  • 🍖 Kisebbségi pecsenye
  • 🤷‍♂️ Az ebéd

 

⚖️ Negatívum / Pozitívum / Javaslat

E három pontot összefoglalva osztom meg, mert nem érdemes külön-külön bekezdésbe tenni.
(Nem, nem azért, mert nem tudtatok pozitívumot mondani… 😜)

🔻 Negatívum
A válaszolók 87%-a a negatívumra „nincs”-et írt. 💚
A fennmaradó néhány panasz közt:
• „Kicsi a zárt terasz.”
Nos, amint lehetőség lesz nádtetőre építési engedélyt kérni, abban a minutumban elindulunk felfelé. 🛠️
• „Kevés az étel a szezonon kívüli étlapon.”
Tekintettel ezen időszak forgalmára úgy gondoljuk, aki nem csökkenti a kínálatot, az a másik opciót választja: Bezár. 🤷‍♀️

🔺 Pozitívum
Itt komoly verseny alakult ki:
Finom ételek 🥰
Kedves kiszolgálás 😊
Szóval: döntetlen. (A javamra – by: Füli 😎✌️)

 

💡 Javaslatok
Három szerencsés alternatívát kiemelünk – felírjuk őket, de a megvalósulásukra nem tudunk garanciát vállalni. Legalábbis nem a közeljövőben. 😅

  • 🍺 Ingyen sör, örök élet
  • 🔫 A Fülit néha lelőni!
  • 📋 A többi javaslaton dolgozunk…

 

Innen is köszönjük még egyszer a kérdőív kitöltőinek, hogy időt, energiát nem sajnálva válaszaikkal segítették a fejlődésünket. 💌

SZUPEREK VAGYTOK! 💯🙌✨

Ha tetszett, íratkozz fel hírlevelünkre!